A HAMIS VILÁG ELÖLJÁRÓI,
AKIK A TÛZBE HÍVNAK

Atörténelem folyamán minden közösségben voltak a hitetlenek között olyan emberek, akik irányították a többieket, akik példát statuáltak vagy éppen irigylésre méltó életük volt. Ezek az emberek, akik fellázadtak Isten ellen és meghazudtolták Isten jeleit, lehetõségeiket arra használták fel, hogy eltérítsék a többieket Isten útjától. Isten a Koránban úgy hívja õket

„akik (a Pokol) tüzébe hívnak”. (Korán, 28:41)

A Korán megemlíti a Fáraót és Kórét, akik az elmúlt korokban éltek. Isten hírt ad arról, hogy a Feltámadás Napján a Fáraó majd a népe élére áll és a tûzhöz vezeti õket:

„Fáraóhoz és az elõkelõihez. De õk Fáraó parancsát követték, noha Fáraó parancsa nem volt igaz [útmutatás]. Népe élén halad majd a Feltámadás Napján. És vezeti õket a [Pokol] tüzébe, [mint nyájat az itatóhelyhez]. Szörnyû itatóhely, amelyhez vezettetnek.” (Korán, 11:97-98)

Fáraó és Kóré minden késõbb élt nemzedék számára tanulságos eset. Közös tulajdonságuk, hogy nagyon gazda gok voltak, ám ezt a gazdagságot a sátán útján használták fel. Ennek következménye pedig az lett, hogy mindketten, Isten büntetését vonták magukra. Ez azért van így, mert semmi, amit az ember ezen a világon birtokol, nem fogja tudni õt megmenteni a büntetéstõl, amivel Isten ezen a világon sújtja illetve a túlvilágon fogja sújtani; sem a vagyon, sem a jó barátok, sem pedig a társadalomban kivívott tisztelet. Az ilyen ember evilági cselekedetei, és a hitetlenségben való buzgólkodása csakis saját maga ellen fordul. Isten, a Koránban hírül adja, hogy a Fáraóhoz és Kóréhoz hasonló „elkényelmesedett gazdagok” azzal, amit ezen a világon tesznek, „csupán saját maguk ellen szövik a cseleiket”:

„És így jelöltük ki minden városban a legnagyobb bûnösöket, hogy szõjék ott az õ cseleiket. Ám õk csupán saját maguk ellen szövik a cseleiket, anélkül, hogy tudnának róla.” (Korán, 6:123)

Kóré is, aki büszke volt vagyonára, gazdagságára és fennhéjázott Istennel szemben, pusztulásra jutott, mit sem segített rajta a sok vagyon, amije volt. A Korán így írja le az õ esetét:

„[Kóré] azt mondta: ’Ez csupán a birtokomban lévõ tudás alapján adatott nekem!’ Vajon nem tudta, hogy Allah már õelõtte elpusztított olyan nemzedékeket, amelyek erõsebbek voltak, mint õ, és több [gazdagságot] halmoztak föl? A bûnösök nem kérdeztetnek [majdan] vétkeik felõl.’” (Korán, 28:78)

Ugyanígy, a Fáraó hiába volt uralkodó, ez mit sem használt neki Isten büntetésével szemben. Isten, elpusztította õt, a kastélyát, minden vagyonát és a hadseregét is:

„…És romba döntöttük azt, amit Fáraó és népe tett, és ami [építményt] emeltek.” (Korán, 7:137)

„[Úgy járnak majd] mint Fáraó népe és azok, akik elõttük éltek: meghazudtolták Uruk jeleit és akkor elpusztítottuk õket bûneikért. És vízbe fullasztottuk Fáraó népét. Vétkesek voltak mindannyian.” (Korán, 8:54)

Ezek a Korán-idézetek arra mutatnak rá, hogy bármilyen erõs vagy gazdag is az ember ezen a világon, Isten erejével szemben rettentõ gyenge. Egyesek azonban nem látják, hogy a világ arca hamis és becsapó, ezért közösségük kiemelkedõ tagjait a kelleténél jobban felnagyítják szemükben. Elõfordul, hogy csupán az illetõ vagyonossága miatt felnéznek valakire, irigylik rossz tulajdonságait, példának állítják maguk elé sõt, megpróbálják utánozni õt. Az ilyen ember viselkedését, bár az rossz példa, elfogadják sõt pártolják, még akkor is, ha az a társadalom általános felfogásával ellentétes. Kóré környezete is ebbe a hibába esett. A Koránban ol vashatjuk, hogy Kóré környezete így szólt, az õ gazdagságára vágyakozván:

„És kivonult a népéhez [teljes] pompájában. Akik az evilági élet után vágyakoznak, azt mondták: ’Ó, bárcsak nekünk is meglenne az, ami Kórénak adatott! Bizony, nagy szerencse az övé.’” (Korán, 28:79)

Láthatjuk, azok az emberek, akik negatív befolyással voltak környezetükre és „népük elöljárói voltak a tagadásban”, arra hívták közösségüket, hogy a sátán tagadó rendszere szerint éljenek, és lehetõségeiket arra használták fel, hogy magukkal együtt ezeket az embereket is a büntetésbe vonszolják. Holott Isten azzal bízta meg az összes embert, hogy õszinte hittõl vezérelve éljen és a környezetében élõket a jóra hívja, õrizve õket attól, ami rossz. Ellenkezõ esetben az illetõ vállára nagy felelõsség helyeztetik Isten Színe elõtt, és a túlvilágon. Isten közölte, hogy azok, akik ahelyett, hogy szép példával járnának elöl és jóra hívnák az embereket, a tagadásba taszítják õket, a túlvilágon nem csak a saját bûneiket kell, hogy cipeljék, hanem azokét is, akiket félrevezettek:

„És hordaniok kell majd a terhüket a Feltámadás Napján teljes egészében, s azok terhének is egy részét, akiket tudatlanságból tévelygésbe visznek. Hát nem lesz keserves teher az, amit hordanak?” (Korán, 16:25)

Amikor az emberek a túlvilágon meglátják példaképeik valódi helyzetét, akiket ebben az életben pusztán gazdagságuk, tiszteletük vagy társadalmi pozíciójuk miatt követtek, teljesen elkeserednek a megbánástól. Megértik majd, hogy akiket erõsnek és hatalmasnak hittek, milyen gyengék és tehetetlenek.

Az evilági életben a segítségüket remélték, és a túlvilágon ugyanezt fogják tenni. Arra kérik õket, hogy mentsék meg õket az örökkévaló Pokol büntetésétõl. Azok pedig, akik a kezükben lévõ lehetõségek miatt nagyra tartották magukat és megtagadták Istent, maguk is azt fogják mondani, hogy Isten erejéhez képest nekik semmire nincsen erejük. Isten, a hitetlenek közti beszélgetést így idézi a Koránban:

„És [azon a napon], amikor egymással civakodnak a [Pokol] tüzében, a gyengék azt mondják azoknak, akik fennhéjáztak: ’Mi a ti követõitek voltunk. Vajon el tudjátok-e hárítani rólunk a tûz egy részét?’” (Korán, 40:47)

„A fennhéjázók azt mondják: ’Mindannyian benne vagyunk. Bizony, Allah ítélkezett a szolgái között.’” (Korán, 40:48)

A Koránban mindezek az információk, amiket Isten adott, nyilvánvalóan rámutatnak arra, milyen nagy a felelõsségük azoknak, akik az evilági életben „(a Pokol) tüzébe hívnak”, és milyen büntetést fognak ezért kapni a túlvilágon. Mit kell tennie annak, aki tudatára ébred ezeknek az igazságoknak? Mindenét, minden lehetõségét, amije az életben van, úgy kell használnia, hogy azzal Isten tetszését, kegyelmét és Kertjét elnyerje. Isten ekképpen nyilatkoztatta ki a hívõk fohászait errõl:

„és akik azt mondják: ’Urunk! add, hogy örömet találjunk a feleségeinkben és utódainkban és tégy minket példaképpé az istenfélõk számára!’” (Korán, 25:74)

Isten örömhírként kinyilatkoztatta, hogy azok, akik az embereknek jó példával szolgálnak és versengenek a jóban, élenjárók lesznek, Urunk közelségét nyerik el és a Kerttel lesznek megjutalmazva:

„és az élenjárók. Az élenjárók - õk azok, akik közel állnak (Allahhoz) a gyönyörûség kertjeiben.” (Korán, 56:10-12)